Elég jó anyák

Szellemi táplálék az anyaság útvesztőjében

Életközepi fordulópont
Hogyan fordítsuk előnyünkre?

 

dikshit-mundra-464561-unsplash.jpg

Életközepi fordulópont- Hogyan fordítsuk előnyünkre?

Biztos sokan hallottatok már arról, hogy az ember életében 7 évente fordulópontok következnek be. Gondoljunk csak életünk kezdetére. 7 évesen bekerülünk az iskolába, ahol gyökeresen megváltozik minden, hiszen az addig gondtalan gyerekkort felváltja a teljesítmény alapú világ. Aztán 14 évesen újra válaszút elé kerülünk a továbbtanulással és mindezt fűszerezi a tinédzserkor identitáskeresése. Nem találjuk a helyünk, nem értjük a világot körülöttünk és ők sem értenek meg minket. 21 évesen jó eséllyel elkezdjük űzni azt a hivatást, amit választottunk magunknak, és így megy ez tovább, míg elérkezünk kb 42 éves korunkig. Nagyjából ekkor tartunk életünk közepén plusz/mínusz pár év, kinek mit dobott a Sors.

És mi is történik ekkor?

Sokan érzik úgy, hogy nem találják a helyüket. Érzik, hogy amit eddig elértek, az nem biztos, hogy az, amire igazán vágytak. A megszokott, kényelmes életük helyett felborítanak mindent, új szakmába kezdenek, vállalkozást indítanak. Gyakoriak a válások is ebben az időszakban. A férfiaknál jó esetben abban nyilvánul meg, hogy elkezdenek sportolni és egyre nagyobb babérokra törnek. Kezdik egy laza 10 km-es kocogással, majd pár év alatt azon kapod magad, hogy 2-3 hetente maraton, meg triatlon versenyekre jártok. Persze ez még mindig jobb verzió, mintha 20 éves fruskákkal kellene felvenni a versenyt, hogy megtartsuk a férjünket. Szóval én is boldogan kísérgetem életem értelmét és adogatom neki az energiaszeleteket, mert mindig nagyon hálás, hogy támogatom az álmaiban. Ahogy ő is engem.

Na de lássuk, hogy néz ki az életközepi időszak a nőknél? 

Megkérdeztem anyukás csoportokat, hogy ők mit éltek át, hogyan léptek túl ezen a ponton. A felmérés nem reprezentatív teljes lakosságra vetítve, de megállapítható, hogy ekkor a feje tetejére állt a világ a többségüknél. Pozitív mérleg abban a csoportban volt, ahol az anyukák már vállalkozók voltak vagy éppen azon dolgoztak, hogy elindítsák. Itt közel 90% mondta, hogy soha jobban nem érezte magát vagy teljesen felfordult az addigi élete,új dolgokba kezdett.

Abban a csoportban, ahol az anyukák még kisebb arányban léptek erre az útra, kevesebben is válaszoltak és közel felük mondta azt, hogy nem történt semmi. Szerencsére mindkét csoportban kevesen voltak, akik negatívan élték meg ezt az időszakot. Sok anyuka ekkor szülte első gyerekét, így aztán nem is jutott ideje ezen gondolkodni, csak utólag látja, hogy milyen gyökeresen felfordult az élete. De ez ebben a helyzetben természetes is. Többen jutottak arra, hogy nem találták a helyüket és felvállalták, hogy megkeressék azt a tevékenységet, amit örömmel tudnak csinálni. Jó volt olvasni ezeket a kommenteket, mert az ember rájön, hogy nincs egyedül ezekkel a dilemákkal és teljesen természetes, hogy megkérdőjelez dolgokat, vagy változtatni akar az életén. 

Mi tehet erről a jelenségről? 

Ezek a 7 éves ciklusok a Szaturnusz mozgásához köthetőek. 42 éves korunk körül pont szembeáll a születésünknél lévő helyzetéhez képest,ami komoly felfordulást hozhat az életünkbe. Ez a bolygó erőteljesen terel minket Sorsfeladatunk felé. Ha nem arra haladunk, akkor erővel fog odalökni.

Mivel segíthetünk magunknak, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a helyzetből?

Leginkább önismerettel. Azzal, hogy felfedezzük rejtett képességeinket és vágyainkat, felvállaljuk őket és elindulunk az úton, aminek a végén megtaláljuk önmagunkat és egy boldog, harmonikus életet. Nem hagyjuk, hogy mások döntsenek a sorsunk felett, nem mások elvárásai alapján élünk. Ez a mi életünk, a mi döntéseink, a mi elvárásaink,csak ezeknek kell megfelelnünk.

Többek között engem is ez terelt az életút tanácsadás felé. Látom, hogy mennyi pozitív hozadéka van az önismeretnek és a tudatosabb életnek. Az a célom, hogy ezt minél többen megismerjék. 

Ne hagyjátok, hogy elrepüljön felettetek az élet, anélkül, hogy nem is élitek meg igazán! Higgyétek el megéri!

A bejegyzés trackback címe:

https://elegjoanyak.blog.hu/api/trackback/id/tr1814107867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elég jó anyák

Önismeret és lelki egyensúly keresése az anyaság mindennapjaiban. Tippek elég jó anyáknak a harmónia megteremtéséhez.

Friss topikok