Elég jó anyák

Szellemi táplálék az anyaság útvesztőjében

Vakációt várva
6+1 tipp a feltöltődésre Anyáknak

Reggel 6:30 szól az ébresztő. Na jó, még 5 perc szundi engedélyezett. Letelik az 5 perc, most már muszáj lesz felkelni, irány a gyerekek szobája. Ébresztgetem az egyiket, persze rögtön kifakad, hogy miért őt először. Elmagyarázom neki, hogy most ő a soros, mert ezt is be kell osztanom, hogy ki az első ébredő, különben felháborodás van. Nagy nehezen kimegy a fürdőbe, irány a másik szoba. Ugyanezt eljátszom azzal a különbséggel, hogy neki már előre szólok, hogy ő a második ma, szóval nincs reklamáció. Mialatt próbálom magamat is vállalható szintre hozni, közben legalább 5X szólok, hogy telik az idő, igyekezni kéne. Közben kávét főzök, tízórait csomagolok és próbálok mindent észben tartani, hogy mit kell aznap elintézni. (Sok mindent próbálok azért rájuk bízni, de még van hová fejlődni, de erről majd máskor írok.)

Gondolom sokaknak ismerős ez a helyzet. DE már csak egy hét, és vége az iskolának. Várják a gyerekek, és bevallom én is. Ilyenkor már túl vagyok pár kiboruláson az év során, mert eljön párszor az a pillanat, hogy most van tele a pohár…

De ezeken is túl teszi magát az ember, hiszen Anya, tehát mindent kibír! De most beszéljünk kicsit a pozitív dolgokról: miért is jó nekünk Anyáknak a szünidő?

Legfőképp azért, mert végre mi is fel tudunk kicsit töltekezni energiával, hogy aztán kibírjuk a következő tanévet és a gyerekeink meg a párunk ne egy agyonhajszolt, túlterhelt, frusztrált házisárkányt kelljen, hogy nézegessen.

A gyerekek jó része, hacsak nincs otthon az anyuka egész nyáron, azért legalább pár hetet külön tölt a szüleitől táborokban, nagyszülőknél, rokonoknál, ki hogyan tudja megoldani az egész nyarat. Már ennek a megszervezése is komoly logisztikai képzettséget igényelne, de mi Anyák ezt is megoldjuk és ilyenkor már naptárban vagy precízen kidolgozott Excel táblákban van összerakva az, hogy melyik gyerek mikor hol tölti a szünidőt.

Szerencsés esetben azért van legalább 1-2 hét, amikor senki nincs otthon és végre csak magadra koncentrálhatsz, mert ez neked is jár!

Akkor jöjjön pár tipp, hogy mivel is tudnád magadat feltölteni:

  1. Alvás: banálisan hangzik, de fontos, hogy végre kipihend magad. Mind a testnek, mind a szellemnek szüksége van a regenerációra, ezért a szükségleteidnek megfelelő pihenést biztosítsd magadnak. Ha úgy esik jól, feküdj le előbb vagy kelj fel később, lényeg, hogy csak magadra figyelj!
  2. Kulturális programok: legyen szó egy jó koncertről, egy színházi előadásról vagy egy mozifilmről, amit már régóta meg szerettél volna nézni, most itt az idő, hogy ezeket is beiktasd. Végre a saját érdeklődési körödnek megfelelőt tudsz választani. Bár nagyon klasszak a gyerekelőadások is (ezt komolyan mondom, én jókat tudok nevetni a gyerekfilmeken vagy akár 10. alkalommal is el tudok pityeredni a Jégvarázson �), de néha olyan jól esik azt megnézni, ami engem érdekel igazán.
  3. Barátnős program: ez akár kombinálható a 2-es számú programmal is. Közösen elmentek egy koncertre vagy előadásra, aztán beültök még csacsogni egy koktél mellett valami jó kis romkocsmába. Bevállalósabbak akár bulizni is elmehetnek.
  4. Énidő nap: ha az időd és a munkád engedi, vegyél ki egy nap szabadságot, amit csak magadnak szentelsz, elmész fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz vagy wellness programra, vagy csak shoppingolni, ha az esik jól. Szigorúan tilos ezen a napon ügyeket intézni, hivatalokba menni, ez a nap ne erről szóljon, csak Rólad!
  5. Inspiráló könyvek olvasása: olvass el legalább egy olyan könyvet, amit már régóta szerettél volna, csak soha nem jut rá időd. A könyvek engem nagyon fel tudnak tölteni, ha könnyed szórakozásra vágyom vagy valamilyen elgondolkodtatóbb inspiráló könyvet olvasok, mindig jobb lesz a kedvem.
  6. Aktív pihenés: Ha inkább aktívan szeretnéd az időt eltölteni, mert téged az tölt, akkor hajrá, kapd fel a futócipőt vagy pattanj fel a bringádra és fedezd fel a környéket. Próbálj ki egy új sportot, amit még soha nem csináltál, de régóta érdekel vagy iratkozz be egy salsa tanfolyamra és ne gondolj arra, hogy neked ez úgysem menne. Ha ki sem próbálod, nem fogod megtudni, hogy nem-e egy salsa mester vére csörgedezik az ereidben.

+ 1: természetesen nem hagyhatom le a listáról a gyerekekkel, családdal eltöltött minőségi időt sem. Mert hát valljuk be, hogy persze nagyon klassz végre egyedül lenni, de azért pár nap után már hiányoznak a kis lurkók minden csibészséggel együtt. Fontos, hogy ez az idő tényleg minőségi legyen, csak egymásra figyeljetek. Ehhez klassz tippeket kaphattok egy barátnőm cikkéből: https://suli360.hu/51-tipp-a-szunido-tartalmas-eltoltesehez/

Összeségében, ha ezeket az ötleteket kipróbáljátok és akár rutint is csináltok belőle későbbre (némi segítséget igénybe véve persze), akkor ti is jobban, energikusabban fogjátok érezni magatokat és ez a családotokra is jó hatással lesz. Jó töltődést mindenkinek a nyáron!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elegjoanyak.blog.hu/api/trackback/id/tr9714035546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elég jó anyák

Önismeret és lelki egyensúly keresése az anyaság mindennapjaiban. Tippek elég jó anyáknak a harmónia megteremtéséhez.

Friss topikok

Címkék

ajándékozás (1) ajánló (9) angyalszülő (1) anya (17) asszertivitás (1) asszertív kommunikáció (2) balaton (1) Bart István (1) család (3) dícséret (1) digitális szülő (1) digitális világ (1) digitalizáció (1) dondoli (1) dr csepeli györgy (1) együttműködés (2) elengedés (1) életközepi fordulópont (1) életközepi válság (1) életút (1) életút tanácsadás (1) elismerő szavak (4) élmények (5) elmúlás (1) energia (2) énidő (9) extrememan (1) Familypark (1) feedback (1) feltöltödés (7) Fertő-tó (1) gyerekek (18) gyermekhalál (1) gyermekszületés (1) halál (1) halottak napja (1) harmónia (16) hodász andrás (1) hulladékgyűjtés (1) infuencerek (1) inspiráció (4) interjú (1) iskola (2) iskolakezdés (1) italy (1) jószülőség (1) kidsnews (1) klímaszakértő (1) kockulás (1) konferencia (1) környezetvédelem (1) kütyü (2) kütyüzés (1) ligúr tengerpart (1) mazzanta (1) Mesepark (1) midlife crisis (1) mindenszentek (1) minőségi idő (9) mosoly (1) nézőpontok (1) numerológia (2) nyár (3) nyaralás (3) olaszország (1) online játékok (1) párkapcsolat (1) pisa (1) pozitív visszajelzés (1) san gimignano (1) siena (1) sors (1) sorsfeladat (1) suli (1) számmisztika (1) szeretet (8) szeretetnyelv (5) szívességek (1) szülőség (3) szünidő (4) tedx (1) tedx danubia (1) testbeszéd (1) testi érintés (2) test és lélek (18) tippek Balatonon (1) tirrenia (1) történetek (1) toszkána (1) újrahasznosítás (1) utazás (1) útitippek (1) Versenysport (2) vidámpark (1) virtuális világ (1) visszajelzés (1) vloggerek (1) volterra (1) youtube (1) z generáció (1) Címkefelhő