Elég jó anyák

Szellemi táplálék az anyaság útvesztőjében

Kütyü helyett
Klassz nyári tippek gyerekeknek

raphael-biscaldi-297829-unsplash.jpgEmlékszem gyerekkoromban mennyi élményben volt részem nyaranta. Egy balatoni faluban nőttem fel, ami nyáron kész paradicsom volt. Az amúgy üres utcánk ilyenkor megtelt nyaralókkal, és a gyerekekkel nagyon sokat bandáztunk.

Már ébredés után, reggel a szomszédban lakó barátnőmmel találkoztunk vagy náluk vagy nálunk. Elvégeztük az aznapra kiadott feladatokat, segítettünk egymásnak, hogy több idő jusson a játékra. Miután végeztünk a teendőkkel, nekiálltunk társasjátékozni, kártyacsatákat vívtunk vagy kint az udvaron homokvárat építettünk, felmásztunk a cseresznyefára és órákig képesek voltunk rajta maradni.

Aztán estefelé indult be az igazi élet. Minden gyerek kint volt az utcán és tollasoztunk, labdáztunk, bringáztunk vagy csak bújócskáztunk. Általában akkor mentünk be, ha már besötétedett.

Természetesen sokszor lementünk a tóra is fürdeni, szóval helyben megvolt a nyaralás.

Annyira sajnálom a mai gyerekeket, mert egy csomó ilyen élményből kimaradnak. Szívesebben nyomkodják a telefonjukat vagy játszanak a számítógépen. Ha éppen nincs a kezükben semmi, akkor unatkoznak. Érdekes, én soha nem unatkoztam.

Az eltiltás nem megoldás, de jó, ha kereteket szabunk nyáron is a kütyüzésnek.

Az én gyerekeim is hajlamosak belefeledkezni a telefonozásba, de szerencsére azért, ha víz közelében vannak, akkor inkább azt választják, és balatoni nagyszülőknél erre szerencsére van lehetőségük. Családi nyaralás alatt is elrakjuk a kütyüket és kicsit ők is ízelítőt kapnak azokból az élményekből, amit én vagy a korosztályom átélt a régi szép időkben.

Van egy kedvenc kempingünk Rab szigetén, ahová évek óta járunk csapatban, és a gyerekek teljesen kiismerik már magukat, így van lehetőség némi önállóság tanulására is. Tavaly azt találtuk ki, hogy pirospontokért cserébe feladatokat lehetett a felnőttek helyett elvégezni és ha összegyűlt 10 pirospont, be lehetett váltani ajándékra. Ilyen lelkesedést még soha nem tapasztaltam. Szinte azon vesztek össze, hogy ki csinálhatja meg a feladatot. Mindenki jól járt, mi is végre pihenhettünk kicsit, ők meg egy-két aprósággal térhettek haza.

Összeségében azt kell, hogy mondjam, megéri a fáradtságot, ha néha a sarkunkra állunk a kütyüzéssel kapcsolatban, mert a valódi társas élmények sokkal többet érnek és adnak, mint több óra játék egyedül a gép előtt.

További szuper ötleteket találtam a tartalmas időtöltéshez a szülöklapja.hu Facebook oldalán.

Ha csak párat kipróbáltok a gyerekekkel, akkor már sokat tettetek azért, hogy tartalmasan, élményekben gazdagon töltsék a nyarat. Én ezt fogom tenni!

 fb_img_1528885628815.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://elegjoanyak.blog.hu/api/trackback/id/tr8514046150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elég jó anyák

Önismeret és lelki egyensúly keresése az anyaság mindennapjaiban. Tippek elég jó anyáknak a harmónia megteremtéséhez.

Friss topikok

Címkék

ajándékozás (1) ajánló (9) angyalszülő (1) anya (17) asszertivitás (1) asszertív kommunikáció (2) balaton (1) Bart István (1) család (3) dícséret (1) digitális szülő (1) digitális világ (1) digitalizáció (1) dondoli (1) dr csepeli györgy (1) együttműködés (2) elengedés (1) életközepi fordulópont (1) életközepi válság (1) életút (1) életút tanácsadás (1) elismerő szavak (4) élmények (5) elmúlás (1) energia (2) énidő (9) extrememan (1) Familypark (1) feedback (1) feltöltödés (7) Fertő-tó (1) gyerekek (18) gyermekhalál (1) gyermekszületés (1) halál (1) halottak napja (1) harmónia (16) hodász andrás (1) hulladékgyűjtés (1) infuencerek (1) inspiráció (4) interjú (1) iskola (2) iskolakezdés (1) italy (1) jószülőség (1) kidsnews (1) klímaszakértő (1) kockulás (1) konferencia (1) környezetvédelem (1) kütyü (2) kütyüzés (1) ligúr tengerpart (1) mazzanta (1) Mesepark (1) midlife crisis (1) mindenszentek (1) minőségi idő (9) mosoly (1) nézőpontok (1) numerológia (2) nyár (3) nyaralás (3) olaszország (1) online játékok (1) párkapcsolat (1) pisa (1) pozitív visszajelzés (1) san gimignano (1) siena (1) sors (1) sorsfeladat (1) suli (1) számmisztika (1) szeretet (8) szeretetnyelv (5) szívességek (1) szülőség (3) szünidő (4) tedx (1) tedx danubia (1) testbeszéd (1) testi érintés (2) test és lélek (18) tippek Balatonon (1) tirrenia (1) történetek (1) toszkána (1) újrahasznosítás (1) utazás (1) útitippek (1) Versenysport (2) vidámpark (1) virtuális világ (1) visszajelzés (1) vloggerek (1) volterra (1) youtube (1) z generáció (1) Címkefelhő