Elég jó anyák

Szellemi táplálék az anyaság útvesztőjében

Fertőtavi Mesepark, ahol újra gyerekké válhatsz

familypark.jpg

A múlt hétvégén ellátogattunk a Fertő tó mellett lévő Familypark-ba és csodás élményekkel gazdagodtunk. Nehéz lenne megmondani, hogy a gyerekek vagy mi, szülők élveztük-e jobban ezt a napot.

Autóval viszonylag gyorsan oda lehet jutni, kb. 2-2,5 óra alatt Budapestről. Érdemes időben odaérni, hogy minden részét fel tudjuk fedezni, mert óriási nagy a park.

Mi először 6 évvel ezelőtt voltunk, akkor a gyerekek még ovisok voltak, így más attrakciók vonzották őket akkor, mint most.

A park 4 részre van osztva tematika és életkori igények szerint. Az első a Kalandvár, ahol több korosztály is megtalálja a neki való játékot. Van itt hőlégballonos ringlispíl, klasszikus körhinta, Oldtimer konvoj és még sorolhatnám a sokféle tematikájú és nehézségi fokozatú játékot.

Tovább haladva eljutunk a Meseerdőbe, ahol az elvarázsolt kastély mellett számos híres mese szereplőit és jeleneteit láthatjuk itt életnagyságban megformázva. Nem meglepő módon, ez a rész most kimaradt nekünk, korábban végig néztük, de most már nem kötötte volna le a gyerekeinket. A kisebb gyermekekkel érkezőknek azonban bátran ajánlom.

A Meseerdő mellett terül el a Parasztgazdaság, ahol a tanya és mezőgazdaság témára épülnek a látványelemek és játékok, ezzel is közelebb hozva a gyerekeket ehhez a világhoz. Van itt állatsimogató, traktorvasút, Röfivasút, tehénfejés, a bátrabbaknak családi hullámvasút, körhinta. Ezt a részt is inkább kisebb gyerekeknek ajánlom, de az iskolás korúak is találhatnak itt nekik való programot. Nekem a nagylányom most is ragaszkodott a Röfivasúthoz, mert az olyan cuki.

A park közepén van egy vizes játékokat egybegyújtő rész, ahol lehet pancsizni, fröcskölni, kicsit felfrissülni a nagy melegben. Ezt szerintem mindenki imádja, a kicsik a vizezés miatt, a felnőttek meg azért, mert végre szusszanhatnak egyet, amíg a gyerekek kitombolják magukat. Rögtön emellett van egy nagy vízicsúszda is, amit érdemes a bátrabbaknak kipróbálni. Itt még megúszod szárazon, mivel egy gumicsónakban kell lecsúszni, de a Krokodilos csúszdán már garantáltan vizes leszel, ne is próbálj tenni ellene, nem fog menni. Szóval ez utóbbit inkább a nyári melegben érdemes kipróbálni, amikor nem gond, ha vizes gatyában mászkálsz, míg megszárad.

familypark4.jpg

Ezután eljutottunk a park utolsó részéhez a Kalandszigethez, ami mediterrán, részben római kori hangulatot idézve vonultat fel egy sor látványos élményelemet. A kedvencünk a hullámvasút volt. Ide zsinórban többször is felültünk. Azért a 10. kör után már mindenkinek remegett keze-lába, de fantasztikus móka volt és a kilátás a Fertő tóra a hullámvasút legmagasabb pontjáról, elég pazar.

Másik kedvenc a kalózhajó, ami szinte függőleges állapotba kerül a ringás során. Csak úgy liftezett a gyomrunk a le-fel mozgástól. Ezt a hatást fokozhatjátok, ha a kezetek a magasba emelitek, mintha repülnétek.

familypark2.jpg

Emellett még a polipos játék volt klassz, ahol megint csak vizes lehetsz, persze csak ha nem kerülöd ki a fröcskölő elemeket. Hát mi nem kerültük ki!

Legnagyobb meglepetésemre még Leonardo repülőgépére is felültem, én, akinek tériszonya van és gyerekkorában a Nagyvázsonyi vár lépcsőjén se mert felmenni. Szerencsére leküzdöttem és itt is páratlan panoráma fogadott. Azért a repülésen kívül azt már nem vállaltam be, hogy a szárnyakat ide-odamozgatva akár fejjel lefelé utazzak, de ki tudja talán legközelebb arra is sor kerül.

familypark3.jpg

Természetesen, ha megéheztek napközben, rengeteg féle étel, ital, fagylalt, édesség közül választhattok, de azért se szólnak, ha beviszel sajátot. És ami különösen szimpatikus, hogy egy csomó ívókút is van, tehát abszolút nem érezhető, hogy mindent ott helyben akarnak drágán megvettetni veled. Igaz a jegyár nem olcsó, de ár-érték arányban azt kell mondjam, hogy nagyon megéri, mert korlátlanul használhatsz mindent néhány zsetonos játékot leszámítva.

A személyzet nagy része magyarul is beszél, konkrétan magyar, tehát az oda látogatóknak nem lesznek nyelvi nehézségei.

Aki minőségi élményre vágyik és szeretné újraélni a gyermekkorát, annak feltétlen ajánlom, hogy látogasson el ide. Mi tuti visszatérünk még!

Ha ti is ismertek hasonlóan klassz helyeket, osszátok meg kommentben!

A bejegyzés trackback címe:

https://elegjoanyak.blog.hu/api/trackback/id/tr4414174737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elég jó anyák

Önismeret és lelki egyensúly keresése az anyaság mindennapjaiban. Tippek elég jó anyáknak a harmónia megteremtéséhez.

Friss topikok

Címkék

ajándék (2) ajándékozás (3) ajánló (13) angyalszülő (1) anya (20) asszertivitás (4) asszertív kommunikáció (5) balaton (1) Bart István (1) bohemian rhapsody (1) bohém rapszódia (1) buék (1) coaching (1) család (9) dícséret (2) digitális szülő (1) digitális világ (1) digitalizáció (1) dondoli (1) dr csepeli györgy (1) együttműködés (3) elengedés (1) életközepi fordulópont (1) életközepi válság (1) életút (1) életút tanácsadás (1) életvezetés (1) életvezetési tanácsadás (1) elismerő szavak (4) élmények (8) elmúlás (1) energia (3) énidő (13) extrememan (1) facebook (1) Familypark (1) feedback (1) feltöltödés (11) Fertő-tó (1) freddie mercury (1) gyerekek (21) gyermekhalál (1) gyermekszületés (1) gyors receptek (1) halál (1) halottak napja (1) harmónia (23) hatékonyság (1) házasság (1) hodász andrás (1) hulladékgyűjtés (1) huzavona (1) időtervezés (1) infuencerek (1) inspiráció (6) interjú (1) iskola (2) iskolakezdés (1) italy (1) jószülőség (3) kamaszok (1) karácsony (3) karácsonyi receptek (1) kerámiafestés (1) kidsnews (1) klímaszakértő (1) kockulás (1) kommunikáció (2) konferencia (1) környezetvédelem (1) kreatív program (1) kutatás (1) kütyü (2) kütyüzés (1) life coach (1) ligúr tengerpart (1) madebyyou (1) mazzanta (1) Mesepark (1) midlife crisis (1) mindenszentek (1) minőségi idő (16) mosoly (1) motiváció (1) mozi (1) nézőpontok (1) numerológia (2) nyár (3) nyaralás (3) olaszország (1) önismeret (1) online játékok (1) párkapcsolat (2) pihenés (2) pisa (1) positive thinking (1) pozitív hozzáállás (1) pozitív visszajelzés (3) queen (1) receptek (1) san gimignano (1) siena (1) sors (1) sorsfeladat (1) suli (1) számmisztika (1) szeretet (11) szeretetnyelv (11) szívességek (1) szülőség (5) szünidő (7) tedx (2) tedx danubia (1) teljesen idegenek (1) tervezés (1) testbeszéd (1) testi érintés (2) test és lélek (24) tippek Balatonon (1) tirrenia (1) titkok (1) történetek (1) toszkána (1) újrahasznosítás (1) ünnepi receptek (1) utazás (1) útitippek (1) Versenysport (2) vidámpark (1) virtuális világ (1) visszajelzés (2) vloggerek (1) volterra (1) x-mas (3) youtube (1) z generáció (2) Címkefelhő