Elég jó anyák

Tegnap volt szerencsém eljutni végre élőben a TEDx Danubia konferenciára. Már korábban is sok pozitívumot hallottam erről a rendezvényről, de élőben sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Egész este, sőt még ma reggel is a hatása alatt voltam. Fantasztikus előadók és témák, profi szervezés, jó hangulat, sok-sok inspiráció, ha pár szóval szeretném összefoglalni.

Szinte az összes előadás magával ragadott, de volt néhány, ami különösen nagy hatással volt rám.

Az első részben egy vitafórumon vettem részt, melynek témája a „jószülőség”. Amikor megláttam a címet, tudtam, hogy ezt pont nekem találták ki, hiszen egyik fő témája a blogomnak és a magánéletemben is sokat gondolkodom ezen, hogy mit is jelent jó vagy elég jó szülőnek lenni. Nem csalódtam. Sok érdekes ember gyűlt össze, különböző nézőpontokkal, de hasonló kérdésekre keresve a választ. Időhiány, munka és magánélet egyensúlya, mennyire legyünk szigorúak vagy éppen szabadelvűek stb. Szerintem mindenki megnyugodott, hogy nincs egyedül a problémáival és természetes az, ha néha hibázunk. De ha már felismerjük ezt és képesek vagyunk változni, akkor egy nagy lépést teszünk a gyermekünkkel való harmonikusabb kapcsolat kialakítása felé. Azt is kimondtuk, hogy igazából nem mások és a társadalom elvárásainak kell megfelelni, mert az lehetetlen. Mindig lesz olyan, akinek nem leszünk elég jó szülők. De mindez nem számít, ha mi jónak gondoljuk, amit és ahogy csinálunk és a gyermekünk is ezt jelzi vissza nekünk.

A konferencia második részében jöttek az előadások, melynek tematikája, hogy lássunk ki a buborékból, amiben vagyunk, hogy közös sors köt össze minket.

Bart István, klímaszakértő a környezetvédelem fontosságáról beszélt. Mindenki hallott már a globális felmelegedésről, de így szembesülni a számokkal, hogy mit okozhat a Föld átlaghőmérsékletének akár 2 fokkal való emelkedése, az nagyon mellbevágó. A 4 fok emelkedés pedig szinte elviselhetetlen körülményeket hoz létre pár évtized alatt. Erre persze legyinthetnénk, hogy addigra én már úgysem élek, mit foglalkozzak vele? De képes leszel majd az unokád szemébe nézni és neki elmondani, hogy bár tehettél volna azért te is, hogy ő egy élhetőbb világban éljen, de nem tartottad fontosnak, mert te kis ember vagy ehhez? Pedig minden kis cselekedet számít! Amíg nincs katasztrófa helyzet, addig azt gondoljuk, hogy mindez csak üres fenyegetés, de sajnos nem az. Jobb lenne megelőzni a nagyobb bajt, mert mi is felelősek vagyunk a gyermekeink és unokáink jövőjéért.

A másik környezetvédő előadó pedig egy nagyon klassz projektbe fogott, miszerint a Tiszát megtisztítják a hulladékoktól és amit lehet, újrahasznosítanak belőle. Már több ilyen megmozdulást szerveztek, rengeteg hulladékot emeltek ki a folyóból. Egyébként tavaly ősszel, a családdal, mi is részt vettünk egy hasonló programon: kenutúra volt a Velencei tavon és össze volt kötve a szemétszedéssel. Nagyon élvezték a gyerekek és mi is, mert szép idő volt, sportoltunk is kicsit és hasznos dolgot vittünk végbe.

Érdekes beszélgetés volt még egy kutató orvosnő és egy családapa között a nemek közötti megkülönböztetésről. Arról, hogy mennyire más a megítélése egy nőnek adott szituációkban, mint egy férfinak. Egy nővel szemben sokkal több kritika fogalmazódik meg a társadalom részéről, és leginkább más nők részéről. Például, ha az anya bölcsibe adja a gyermekét és visszamegy dolgozni, akkor karrierista nőnek gondolják, akinek nem számít semmit a gyermeke. Ha nem megy vissza dolgozni, akkor lusta, kitartott nőnek gondolják. De milyen jogon ítélünk el bárkit is?! Ismerjük pontosan az élethelyzetét, amiben a döntést meghozta? Újra megerősítést kapott, hogy igazából csak magunknak tartozunk elszámolnivalóval, és tegyük azt, ami a családnak, nekünk és a gyermeknek is a legjobb, ne foglalkozzunk a kritikusokkal!

A harmadik részben pedig az előadások arra a tematikára épültek, hogy ismerjünk meg más nézőpontokat is.

Az első előadó Dr. Csepeli György szociálpszichológus arról beszélt, hogy a magyarokra mennyire jellemző a gyász és panaszkultúra, a múlt sérelmeinek dédelgetése. Mindez a Himnuszunkban is benne van, hiszen tele van olyan szavakkal, mint balsors, megbűnhődte, vert hadunk csonthalmain, magzatunk hamvedre… csupa nem túl pozitív csengésű szavakkal. Összehasonlítva más európai országok nemzeti himnuszaival, ahol inkább dicsőség, béke, boldogság és hasonló szavak szerepelnek, megmutatkozik a magyar lélek különbözősége. A szakértő szerint jó hír az, hogy van ebből kiút. Együttműködéssel, közösségek létrehozásával és az új generáció lendületével kitörhetünk ebből a pesszimizmusból. Fantasztikus előadás volt, remek stílusban, humorral átszőve.

A másik nagy kedvenc lett Hodász András, katolikus pap és vlogger. Igen, nem elírás, ő egy vlogger. És milyen klassz a stílusa! Olyan humorral és őszinteséggel beszélt, hogy többen kedvet kaptunk arra, hogy ellátogassunk a templomba, ahol ő tart szentmisét. Bár lehet, hogy nem jutnánk be, mert biztos tele van a templom, ha ő szónokol. Hiteles, megőrzi az értékeket és mindezt egy friss, haladó szellemben és stílusban kommunikálja a modern technika eszközeinek felhasználásával.

Végül, ami még nagy hatást gyakorolt rám, a kidsnews.hu fiatal újságírói. Ez egy tizenévesek által szerkesztett és nekik szóló online magazin, ami a Z generációt foglalkoztató témákról ír. 13-14 év körüli tinédzserek olyan természetességgel fogalmazták meg értékesebbnél értékesebb gondolataikat és mindezt egy ekkora közönség előtt lazán előadták, hogy szerintem sokan nem tudták volna utánuk csinálni a teremben lévő felnőttek közül. Igazán büszkék lehetnek rájuk a szüleik! A fő mondanivalójuk az volt, hogy a felnőttek is mutassanak példát, mielőtt elvárásokat fogalmaznak meg feléjük. Például, ne várják el tőlük, hogy ne nyomkodják a telefonjukat evés közben, ha ők maguk is ezt csinálják! Ne várják el, hogy olvassanak, ha ők maguk soha nem olvastak nekik, nem mutattak példát ebben! És a másik fontos mondandójuk, hogy hallgassuk meg őket is, fogadjuk el, hogy lehet más véleményük a dolgokról, mint nekünk. Gondoljunk csak bele, milyenek voltunk mi fiatalokként! Ugyanezt csináltuk, lázadtunk, nem akartuk elfogadni a szüleink véleményét és a tanácsaikat sem, hiszen mi magunk akartuk ezeket megtapasztalni. Ők csak ugyanezt akarják! Tartsuk hát tiszteletben ezeket a vágyakat és törekvéseket!

Erre egy jó példa, ami nemrég esett meg velünk. A 12 éves lányom nem akart sapkát húzni a szeles időben, ezen persze összevitatkoztunk. Hiába érveltem, hogy megfázik a feje, hullani fog a haja stb. Szerinte ez „vér ciki”, nem volt hajlandó felvenni. Az első kiakadás után, aztán rájöttem, hogy én pont ugyanezt csináltam, amikor ennyi idős voltam. Nagy duzzogva felvettem a sapkát és a sarkon túl már nem is volt rajtam. Akkor min csodálkozom? Teljesen természetesen viselkedik, ő maga akarja megtapasztalni, hogy mi a jó és mi a rossz neki. És ekkor jött a megoldás: megkérdeztem tőle, hogy ha elmegyünk egy üzletbe és ő maga választhat sapkát, akkor azt fel fogja-e venni? A válasz igen volt. Még aznap este elmentünk és kiválasztott egy neki tetsző darabot, amit másnap le se akart venni. Azt hiszem ez a win-win szituáció, vagy nevezzük együttműködésnek. Én elértem a célom, hiszen felveszi a sapkát, ő pedig egy neki tetsző darabbal gazdagodott, amiben menőnek érezheti magát. Néha elég ilyen apróságokban megtalálni a kompromisszumot és mindenki jobban fogja érezni magát. Nincs vita és partnerként, egyenrangú félként érezheti magát a helyzetben, amikor is ő dönthet a saját maga sorsáról. Azt hiszem ezek a dolgok azok, amitől elég jó szülők lehetünk! Hát gyakoroljuk!

Remélem sikerült nektek is kedvet csinálni, hogy ellátogassatok egy ilyen konferenciára. Én is hálával tartozom két kolléganőmnek, akik ajánlották nekem. Higgyétek el megéri, mert nagyon sok értékes gondolatot, nézőpontot ismerhettek meg és sok inspirációt meríthettek ezekből az előadásokból. Nekem azóta is folyamatosan a konferencián elhangzottak járnak az eszemben.