Elég jó anyák

Szellemi táplálék az anyaság útvesztőjében

A jól működő család 5 titka

art-backlit-beach-256807.jpgNemrég olvastam Gary Chapmantől, a Szeretetnyelvek könyvek szerzőjétől egy újabb olvasmányt, amelyben a harmonikus család jellemzőit mutatja be. Szerintem minden családnál egyedi az, hogy mitől működik jól a családi kapcsolat, de ha a könyvben említett tényezők megvannak, akkor nagy valószínűséggel szeretetteljes és harmonikus családi légkörben élünk.

Lássuk akkor, hogy mi ez az 5 tényező!

  • Szolgálatkészség: azt hiszem ez egy elég sarkalatos pont. Korábban a régi háztartási modellben, a férj dolgozott, a feleség pedig otthon rendezte a háztartást, nevelte a gyerekeket. Ez a modell manapság már kevésbé létezik azáltal, hogy egyre több nő dolgozik teljes munkaidőben, azaz napi 8 órát. Emellett kellene ellátnia ugyanazokat a teendőket, amiket korábban egész nap csinált. Sok helyen még most is úgy tekintenek ezekre a tennivalókra, hogy az a feleség dolga egyedül. Ha belegondolunk, hogy a nő a napi 8 óra munka után, mikor hazamegy, ugyanazokat a teendőket kell elvégezze csak jóval kevesebb idő alatt, rá kell, hogy jöjjünk, ez lehetetlen. Maximum úgy, hogy az az alvás és a gyerekkel töltött idő rovására megy. Ezért aztán nem csoda, hogy sok anya érzi magát frusztráltnak, mert nem tud mindenhol 100%-osan teljesíteni és akkor arról nem is beszéltem, hogy magára és a férjére mikor marad ideje. Mennyivel könnyebb a helyzet ott, ahol a család minden tagja kiveszi a részét a munkából. Sokkal több idő jut magára a családra, hogy kicsit egymással is foglalkozzanak. Tavaly mi is leültünk a gyerekekkel és elmagyaráztuk nekik, hogy miért fontos az, hogy besegítsenek a napi teendőkbe. Sokszor duzzognak persze még most is, de azért segítenek ők is. A férjemnek is nagyon hálás vagyok minden segítségért. Remélem azzal, hogy mi példát mutatunk a gyerekeknek, idővel ők is rájönnek, hogy miért fontos ez és miért okozhat örömet az, hogy segítünk másnak. A kisebbik lányom például van, hogy meglep olyan dolgokkal, amire nem is számítok pl. kitakarítja a fürdőszobát kérés nélkül, mert tudja, hogy örömet okoz vele. Persze ez nem mindig van így, mert van, hogy nagy könyörgések árán csinálják csak meg a feladataikat, de én minden segítségnek örülök. Ezért arra bíztatlak benneteket, hogy vonjátok be a gyerekeket is minden olyan teendőbe, amit el tudnak végezni.
  • Meghittség: ez több szempontból is fontos. Értelmi, érzelmi, társas, lelki és testi meghittség mind hozzájárul a házasság harmonikus megéléséhez. Vegyük sorra mit értünk ez alatt:
    • Értelmi meghittség: gondolataink megosztása a párunkkal. Fontos, hogy beszélgessünk egymással és ne csak a hétköznapi teendőkről, hanem a számunkra érdekes témákról is. Például egészséges életmód, környezetvédelem, jótékonykodás stb. Ha megosztjuk párunkkal a gondolatainkat, kikérjük a véleményét, azáltal még jobban megismerjük egymást és tovább mélyülhet a kapcsolatunk is.
    • Érzelmi meghittség: örömünk, bánatunk, bármilyen minket foglalkoztató érzelmünk megosztása a másikkal. Gondoljunk csak arra, ha valami nagyon jó dolog történik velünk, milyen jó érzés elmondani és látni, hogy más velünk örül. Vagy ha valami szomorú dolog történik, jól esik a másik együttérzése, vigasztalása. Ezt a gyerekeinkkel kapcsolatban is alkalmazzuk. Ha megtanítjuk őket arra, hogy beszéljenek az érzéseikről, öntsék szavakba azt, amit éreznek, sokat teszünk az érzelmi intelligenciájuk fejlődéséért.
    • Társas meghittség: az élet mindennapos eseményeinek közös átélése. Nem kell feltétlenül kimozdulni ehhez, egy közös főzés, társasjátékozás, egy film megnézése egy pohár bor mellett mind a minőségi együtt töltött időt segíti elő. Ezek azok a pillanatok, amikre majd szívesen fogunk visszaemlékezni. A mai rohanó világban talán erre jut a legkevesebb idő, de próbáljunk meg havonta legalább pár ilyen alkalmat betervezni, vagy ha spontán jut eszünkbe még jobb.
    • Lelki meghittség: megosztjuk egymással azt, amiben hiszünk. Akár vallásról van szó, akár spirituális dolgokról, ha tiszteljük és elfogadjuk egymás nézeteit, hitrendszerét, ez a lelki meghittséget ápolja. Mi például van, hogy együtt imádkozunk, vagy adunk hálát azért, amink van. Imádkozunk a családunk egészségéért és boldogságáért. És ez független attól, hogy ki milyen vallású, vagy nem vallásos. Azért, hogy hálát adj a sorsnak a családodért, nem kell vallásosnak lenni.
    • Testi meghittség: nyilván ez is hozzátartozik a meghitt házassághoz, hogy a párnak harmonikus a szexuális élete. Egy férfi esetében ez inkább a fizikai megnyilvánulásában hangsúlyos, míg egy nő esetében az ehhez társuló érzelmi vonatkozások jutnak kiemeltebb szerephez. De természetesen ez keveredhet is, kinek milyen a természete, habitusa, lényeg, hogy mindkét fél örömére történjen.
  • Szeretetteljes nevelés: a következetesség, a gyermek szeretetnyelvén beszélés, kreativitás, biztonságos határok kijelölése mind ide tartozik. Ha a gyermeknek meg vannak adva a keretek és ezeket mi is következetesen betartjuk, akkor biztonságban érzi magát. Persze ahogy kamaszodnak, majd ki akarnak törni a keretekből, lázadnak, ekkor együtt újra kell gondolni a kereteket, de mindenképp szükség van rájuk. Mi is ezzel küzdünk nap mint nap, hogy következetesek maradjunk. Bevallom nem mindig sikerül, de próbálunk a hibáinkból tanulni. Szerencsére valahogy mindig úgy van, hogy ha az egyikünk elveszti a türelmét, a másik mindig ott van, hogy tompítson. Ez nálunk így zsigerből jött, de a szakkönyvek is ezt tanácsolják. A szeretetnyelvek alkalmazása már a családunk része, mindenki tudja, hogy mivel lehet örömet szerezni a másiknak. A minőségi idő mindenkinek benne van, ezért gyakran csinálunk közös programot. Szeretünk kirándulni, bringázni, társasozni, gyakran utazunk. Ezekre az élményekre mindenki szívesen emlékezik vissza. Nagy szükség van a kreativitásra a gyereknevelésben. Hogyan motiváld, dicsérd, hogyan zökkentsd ki egy stresszes helyzetből a gyermeket., Sokat olvasok ilyen témákban és ha látok valamilyen jó módszert, akkor bevetem.
  • Tisztelet: azt gondolom, hogy már kiskorban el kell kezdeni a gyerekeket arra nevelni, hogy tiszteljék a szüleiket, nagyszüleiket, családtagjaikat. Ebben is nagyon fontos a példamutatás. Ha azt látják, hogy mi is tisztelettel bánunk a szüleinkkel, akkor nagy valószínűséggel ők is ezt a példát viszik tovább. Ezért fontos szerintem a kapcsolatok ápolása a családtagokkal. A mi családunk nagyon összetartó. Ha bárkinek bármilyen gondja, problémája van, akkor a családra mindig számíthat. Ezt mondom a gyerekeknek is, hogy történhet bármi, a családja mindig itt áll mellette és segít. A nagyszüleikkel rendszeres a kapcsolat, már kicsi koruk óta gyakran töltenek el velük hosszabb időt nélkülünk is. Ez különösen nyáron nagy segítség, amikor azt kell kisakkozni, hogy a szünidőben mikor hol vannak. Én is így voltam szoktatva, sokat voltam a nagymamámnál, akivel azóta is nagyon jó a kapcsolatom és a gyerekeim is imádnak a dédinél lenni.
  • A férj, mint szerető családfő: nem lenne hiteles, ha én, mint feleség mondanám meg, hogy milyen a jó férj és apa, ezért itt teljes mértékben a szerzőre (Gary Chapmanre) hagyatkozom. Bár azt hiszem én is hasonló gondolatokat fogalmaznék meg a témáról.
    • A szerető férj:
    • Egyenrangú társnak tekinti feleségét és nem a tulajdonának, bevonja döntésekbe.
    • Beszélget a feleségével, nemcsak hétköznapi témákról.
    • Fontossági sorrendjében a feleség van az első helyen. Ez leginkább a szülőkről való leválásban fontos.
    • Feltétel nélkül szereti feleségét és nem szabja feltételekhez a szeretetét.
    • Igyekszik felfedezni és betölteni a felesége szükségleteit. Ebben is sokat segít, ha ismeri a felesége szeretetnyelvét, tudja, hogy mi okoz neki örömet.
    • A szerető apa:
    • Foglalkozik a gyerekeivel. A gyerekeknek fontos az apával eltöltött idő is, mert sok olyan dolog van, amiben tőlük veszik a mintát, főleg a fiúk.
    • Időt szán a gyerekeire, meghallgatja őket aktív figyelemmel.
    • Szívesen beszélget gyerekeivel bármilyen témáról, ami a gyereket foglalkoztatja.
    • Játszik gyerekeivel. Akár kint a szabadban egy jó foci, tollas, vagy bent társas, legó, esetleg számítógépes játékok. Bármi, csak teljes figyelmet adják a gyereknek.
    • Törekszik értékrendje átadására, hogy felelősségteljes, tisztelettudó felnőttek váljanak a gyermekeiből.
    • Gondoskodik a gyermekeiről és megóvja őket a veszélyektől, ezáltal biztonságot nyújt nekik.
    • Feltétel nélkül szereti gyermekeit, azért amilyenek és nem elvárások alapján.

Természetesen nemcsak a férjeknek/apáknak vannak ilyen kötelezettségei, ezek pont ugyanúgy érvényesek a feleségekre/anyákra is. Még pár dolog, amivel a feleség is támogathatja férjét, hogy ezek az alapelvek megvalósuljanak:

  • A férfiaknak szárnyakat ad a dicséret, ezért ne fukarkodjunk vele. Amikor csak lehet, köszönjünk meg mindent, amit értünk tesz. Ismerjük el minél gyakrabban az erőfeszítéseit, dicsérjük, ha segít. Ez különösen azoknak fontos, akinek az elismerés az elsődleges szeretetnyelve, de biztos vagyok benne, hogy mindenkinek jól esnek a kedves szavak.
  • Követelőzés helyett inkább kérjünk. Nagyon nem mindegy, hogy miként adjunk elő kéréseink. Ha a kérést egy zsörtölődés kíséri, hogy miért nem képes már elvégezni a férj, amit megbeszéltünk, az nagy valószínűséggel ellenállást fog kiváltani belőle, mert azt fogja érezni, hogy nem elég jó nekünk és nem tartjuk elég jó férjnek vagy apának.
  • Próbáljunk minél gyakrabban örömet szerezni aszerint, ami az ő szeretetnyelve. Ezáltal feltöltjük az érzelmi tankját, így ő is kiegyensúlyozottabb lesz.
  • Asszertíven kommunikáljunk, ne ítélkezzünk, hanem a saját érzéseinket mondjuk el egy adott dolog kapcsán és javasoljunk megoldásokat. Ha nem éli meg támadásnak és látja az együttműködési szándékot, akkor ő is együttműködőbb lesz.

Kis odafigyeléssel, egymáshoz szeretettel való közelítéssel csodákat lehet tenni. Egyértelmű, hogy egy harmonikus házasság, kapcsolat csak úgy működik, ha mindenki megdolgozik a sikeréért és érvényesül a jóban-rosszban együtt ígéretünk. Nyilván vannak hullámvölgyek is, azonban ha erős alapokon nyugszik a kapcsolat, akkor együttes erővel ki tudunk mászni ezekből és még inkább megerősödik kapcsolatunk.

Sok kitartást, türelmet, figyelmet és szeretetet kívánok a kapcsolataitokban!

A bejegyzés trackback címe:

https://elegjoanyak.blog.hu/api/trackback/id/tr5914681178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fürgerókaláb 2019.03.11. 20:44:39

A szerző szüljön egy talicska aprómajmot, hogy mert nagyon ráér mások helyett kitalálni, hogy legyen tökéletes életük. Mint egy szerződés, ezer alpontra szedett száz pontban... amit a viták hevében a felek kölcsönösen olvasgatnak... hahahaha, teljesen életszerű.

csakférfi 2019.03.11. 21:20:37

@Fürgerókaláb:
Gonosz vagy...dölyfös és ostoba.
A szò lerosszabb értelmében.
Ugyanis a posztolò leírja

"Mi is ezzel küzdünk nap mint nap, hogy következetesek maradjunk. Bevallom nem mindig sikerül, de próbálunk a hibáinkból tanulni. "

Tehàt abszolut nem tökéletes.
Ö is tudja....
Erre te

"mások helyett kitalálni, hogy legyen tökéletes életük. "

Senkinek sem tökéletes az élete. Csak elképzeljük és ahhoz tartunk.
A gyereknevelés maceràs . Nekem van egy 20 és egy 18 éves kamasz fiam. Söt ...egy sajàt is màs anyàtòl.
Hogy neked mid van?
Gyülölet....és sötét elméd.

csakférfi 2019.03.11. 21:25:46

A posztnak

Milyen a feleség

"Egyenrangú társnak tekinti a férjét és nem a tulajdonának, bevonja döntésekbe.
Beszélget a férjével, nemcsak hétköznapi témákról.
Fontossági sorrendjében a férj van az első helyen. Ez leginkább a szülőkről való leválásban fontos.
Feltétel nélkül szereti a férjét és nem szabja feltételekhez a szeretetét.
Igyekszik felfedezni és betölteni a férje szükségleteit. Ebben is sokat segít, ha ismeri a férje szeretetnyelvét, tudja, hogy mi okoz neki örömet.

:)

Elég jó anyák 2019.03.11. 22:20:42

@csakférfi: igen, ahogy írtam is, ezek a pontok a feleségre éppen úgy érvényesek, csak nem akartam duplikálni :-)

csakférfi 2019.03.11. 23:01:15

@Elég jó anyák:
Akkor nem lehetsz népszerü feminista körökben.
:) :)

Elég jó anyák

Önismeret és lelki egyensúly keresése az anyaság mindennapjaiban. Tippek elég jó anyáknak a harmónia megteremtéséhez.

Friss topikok

Címkék

ajándék (2) ajándékozás (3) ajánló (13) angyalszülő (1) anya (22) asszertivitás (7) asszertív kommunikáció (8) balaton (1) Bart István (1) bohemian rhapsody (1) bohém rapszódia (1) buék (1) coaching (1) család (12) dícséret (4) digitális szülő (1) digitális világ (1) digitalizáció (1) dondoli (1) dr csepeli györgy (1) együttműködés (5) elengedés (1) életközepi fordulópont (1) életközepi válság (1) életút (1) életút tanácsadás (1) életvezetés (1) életvezetési tanácsadás (1) elismerő szavak (6) élmények (9) elmúlás (1) energia (3) énidő (13) extrememan (1) facebook (1) Familypark (1) feedback (1) feltöltödés (11) Fertő-tó (1) freddie mercury (1) gyerekek (24) gyermekhalál (1) gyermeknevelés (3) gyermekszületés (1) gyors receptek (1) halál (1) halottak napja (1) harmónia (26) hatékonyság (1) házasság (2) hodász andrás (1) hulladékgyűjtés (1) huzavona (1) időtervezés (1) infuencerek (1) inspiráció (6) interjú (1) iskola (2) iskolakezdés (1) italy (1) jószülőség (5) kamaszok (2) karácsony (3) karácsonyi receptek (1) kerámiafestés (1) kidsnews (1) klímaszakértő (1) kockulás (1) kommunikáció (3) konferencia (1) környezetvédelem (1) kreatív program (1) kutatás (1) kütyü (2) kütyüzés (2) lelki egészség (3) life coach (1) ligúr tengerpart (1) madebyyou (1) mazzanta (1) Mesepark (1) midlife crisis (1) mindenszentek (1) minőségi idő (18) mosoly (1) motiváció (1) mozi (1) nézőpontok (1) numerológia (2) nyár (3) nyaralás (3) olaszország (1) önismeret (1) online játékok (1) párkapcsolat (3) pihenés (2) pisa (1) positive thinking (1) pozitív hozzáállás (1) pozitív visszajelzés (3) queen (1) receptek (1) san gimignano (1) siena (1) sors (1) sorsfeladat (1) suli (1) számmisztika (1) szeretet (13) szeretetnyelv (14) szívességek (1) szülőség (8) szünidő (7) tedx (2) tedx danubia (1) teljesen idegenek (1) tervezés (1) testbeszéd (1) testi érintés (3) test és lélek (27) tippek Balatonon (1) tirrenia (1) titkok (1) történetek (1) toszkána (1) újrahasznosítás (1) ünnepi receptek (1) utazás (1) útitippek (1) Versenysport (2) vidámpark (1) virtuális világ (1) visszajelzés (2) vloggerek (1) volterra (1) x-mas (3) youtube (1) z generáció (3) Címkefelhő