Elég jó anyák

Pénteken a TEDx Danubia Conversation keretében a Kiégés témakörében tartottam két vitafórumot. Az egyiket délután a kollégáim körében, a másikat este baráti társaságban. Kíváncsi voltam, hogy a kollégáimmal, akikkel segítő jellegű munkát végzünk, nagyobb mértékben van-e jelen a kiégés. Valamint arra is, hogy ha jelen van, milyen különbségek fedezhetőek fel.

Első körben kitöltöttünk egy gyorstesztet, ami megmutatta, hogy kit érint a kiégés és kit kevésbé.

Vegyes kép rajzolódott ki, kb. fele-fele arányban voltak mindkét csapatban azok, akiknél már vannak jelei a kiégésnek és azoknak, akiket jelenleg nem fenyeget a kiégés veszélye. Szerencsére olyan nem volt, akinek nagyobb mértékben lettek volna jelen tünetek. Bár az is egy érdekes nézőpont lehetett volna.

A második körben, megkértem őket, hogy mondják meg, nekik mi jut eszükbe a kiégésről. Ez is érdekes tapasztalat volt, mert szinte ahányan voltak, annyiféle dolgot említettek. Leggyakoribb a kihívás és a motiváció hiánya, mentális és fizikai tünetek, túlterheltség, apátia stb. Gyakorlatilag az egyik véglet az, ha valaki túltol mindent, túlhajtja magát, erőn felül vállal be mindent a kontrollvágy és a megfelelési kényszer miatt. Mindezt úgy, hogy észre se veszi, csak, amikor már testi tünetek jelentkeznek, hogy meg kell állni. A másik véglet pedig a passzivitásba hajlás, amikor nem érdekel semmi és senki, bezárkózol, semmihez nincs kedved, szinte csak vegetálsz és keseregsz a sorsodon.

Mi az, amit tenni tudunk ebben a helyzetben, ha már felismertük, hogy baj van?

Ha egyedül nem tudunk kimászni belőle, akkor érdemes szakember segítségét kérni. Lehet ez coach, pszichológus, lelkipásztor vagy olyan ember a környezetünkben, akiben megbízunk és képes átsegíteni a nehéz időszakon.

Sok esetben az interjúalanyoknak az is segített, hogy találtak egy új célt, akár magánéletben (pl. gyermekvállalás), akár munkahelyváltással, vagy egyszerűen csak átgondolták az életüket és próbáltak egy más szemléletmódot behozni pl. az élet apró örömeit is észrevenni, életmódot változtatni vagy egyszerűen csak elengedni azokat a dolgokat, amin nem tudunk változtatni és másra helyezni a fókuszt.

Nagy hangsúlyt kapott az is, hogy legyen idők feltöltődni, legyen idők magunkra, tudjunk örömet okozni magunknak is, ne mindig másokra gondoljunk. Ebbe főleg az édesanyák tudnak belecsúszni, hogy mindent feláldoznak a gyerekekért, a családjukért és magukra egyáltalán nem gondolnak.

Amikor otthon voltam a gyerekekkel Gyed-en, én is ezt tettem, és szinte lelkiismeret-furdalásom volt, ha elmentem valamilyen programra, mert azt gondoltam, hogy nekem az nem jár, mert nekem az a dolgom, hogy ott legyek a családdal és gondoskodjam róluk a nap 24 órájában. Amikor az ember eljut oda, hogy frusztrált, türelmetlen és felismeri, hogy attól mert anya, még nem vesztheti el teljesen önmagát, hogy neki is jár a feltöltődés, az egy nagy megkönnyebbülés. Ha az ember nem fordít elég időt az energiaraktárai feltöltésére, akkor előbb utóbb kifogynak a tartalékok és a családnak nem marad más, mint egy kiszipolyozott, kedvetlen, türelmetlen anya és feleség. Érdekes felvetés volt az, hogy vajon csak a munkában lehet-e kiégni? Azt hiszem ezek alapján, nem csak ott, hanem a magánéletben is, gyereknevelésben például.

Mik azok a dolgok, amik segíthetnek a feltöltődésben, ez volt a következő körkérdésem. Nagyon sok embernek a sport az, ami a legtöbbet segít ebben. Futás, bringázás, jóga, tehát aktív kikapcsolódás, amikor kieresztheted a gőzt és nem jár az agyad egyfolytában a napi problémákon.

Szintén aktívabb jellegű tevékenység valamilyen kreatív alkotómunka, például főzés, kirakójáték. És persze van, akit meg a passzívabb jellegű tevékenységek kapcsolnak ki például egy jó könyv, vagy film, amibe bele lehet feledkezni.

Egy másik nagyon fontos tényező a visszajelzés. Ez mind a kollégáim, mind a barátok körében fontos volt. Nagyon ritkán kap az ember visszajelzést, elismerést, dicséretet, ez valamiért nem a kultúránk része. Nálunk a munkahelyemen, elkezdtünk ebbe az irányba haladni, nemcsak a kollégáimmal figyelünk oda erre jobban, hanem a nagykövetei is vagyunk ennek az új szemléletmódnak a meghonosításában, cégünk erre nagyobb hangsúlyt helyez már. És tapasztalatból mondom én és a megkérdezett kollégáim is, hogy amióta több visszajelzést adok és kapok, sokkal jobban érzem magam, jól esnek a pozitív visszacsatolások és az építő jellegűek pedig hasznosak, hogy miképp tudom magam fejleszteni. Egy nehéz nap után, elég csak rágondolnom ezekre a jelzésekre és máris jobb kedvre derülök. Vagy ha segítek egy kollégámnak elhárítani valamilyen problémát és megköszöni, hálás érte, nekem az is szívmelengető és ilyenkor érzem azt, hogy jó úton haladok.

Egy szintén fontos tényező volt még, hogy képesek legyünk meghúzni a határokat. Akár a munka és magánélet egyensúlya tekintetében, akár akkor, amikor valami az igazságérzetünket bántja. Képesek legyünk nemet mondani, ha olyan dolgot várnak el tőlünk, ami szembe megy az értékeinkkel. Manapság ez nem könnyű dolog, hiszen nem olyan állapotok uralkodnak, mint szüleink idejében, hogy kb. egy munkahelyen voltak végig és onnan mentek nyugdíjba, nem fenyegette őket leépítés. Szerencsés helyzetben van az, aki ezt a terhet le tudta rakni, és nem aggódik azon, mi történik vele, ha leépítik, vagy ha ő felmond. Kevés ember tudja ezt megtenni, mert a többségnek a biztonságvágy az, ami gátat szab és ezért adott esetben benne ragad olyan helyzetekbe, ami kiégéshez vezethet.

Összeségében kiugró különbségeket nem fedeztem fel a két beszélgetésben, más jellegű problémák jelentkeztek a két csoportnál, de mindkettő csapatnál egyetértettünk abban, hogy fel kell ismerni a jeleket és segítséget kérni, ha már baj van. Valamint megelőzésképp fontos, hogy folyamatosan odafigyeljünk magunkra és időt fordítsunk a töltekezésre, önismeretre. Ezek segíthetnek abban, hogy elkerüljük a kiégést.

Amennyiben az alábbi tünetek közül többet is észlelsz magadon, fordulj segítségért!

elegem van az emberekből érzés

krónikus fáradtság, ami nem múlik el akkor sem, ha rápihenünk

motiválatlanság, lelkesedés elvesztése, amelyből nem hoz ki egy újabb kihívás, érdekes feladat sem

teljesítményromlás, amely állandósul

feledékenység, sorozatos hibák magánéletben is

kedvetlenség, amely akár a magánéletben is megjelenik

cinizmus, folyamatos kritizálása a világnak, az embereknek

félig üres pohár érzés, amikor semmi nem tud tartós örömet okozni, mindenbe belekerül egy de ...

rágódás a nem vagyok elég jó témán, önmagunk szakmai megkérdőjelezése

szokatlan fájdalmak és testi panaszok megjelenése, amelyeknél kiderül, hogy nincs szervi ok

ha fejben gyakran felmondok a munkahelyemen

visszaépítem a szociális kapcsolataimat, kihúzom magam a társasági programokból