Elég jó anyák

Szellemi táplálék az anyaság útvesztőjében

Sötét kis titkaink
Sötét kis titkaink

david-nunez-218468-unsplash.jpgTegnap láttam a BUÉK című filmet, ami az olasz Teljesen idegenek című film magyar remake-je. Mindkét film egy tanulságos helyzetgyakorlat A magyar változat nem sokban tér el egyébként az olasztól, az alapsztori teljesen megegyezik. Adott néhány barát házaspár, akik már gyerekkoruk óta ismerik egymást és tudnak mindent egymásról. Legalábbis ezt hiszik, amíg a terapeuta nő be nem dob egy játékötletet. Mindenkinek ki kell raknia az asztalra a telefonját és ha jön ...

5+1 ok, amiért mindenképp nézd meg a Bohém rapszódiát
5+1 ok, amiért mindenképp nézd meg a Bohém rapszódiát

2018-queen.jpg

A kép forrása: honvilag.hu

Lassan egy hete, hogy láttuk a Queen együttesről szóló filmet a moziban, de én még mindig a hatása alatt vagyok. Azóta csak az ő zenéjüket hallgatom úton útfélen, és állandóan felidézem a film jeleneteit. Amikor vége lett a vetítésnek, gyakorlatilag a nézők többsége ülve maradt és nem mozdult, míg sötétségbe nem borult a vászon. Azt hiszem ez mindent elmond róla. Kevés ilyen esetet tudok mondani, amikor nem volt kedvem ...

MadebyYou kerámiafestő műhely ajánló
MadebyYou kerámiafestő műhely ajánló

logo.jpg

Logó forrása: www.madebyyou.hu

Ahogy azt még az ünnepek előtti cikkemben írtam, fontosnak tartom, hogy tárgyak helyett inkább közös élményeket adjunk ajándékba. Nálunk a családban mindenkinek a minőségi idő az egyik szeretetnyelve, ezért kézenfekvő volt, hogy egy közös program igazán nagy élmény lesz mindenkinek.

Mivel a gyerekek már régóta szerettek volna elmenni a Made by you kerámiafestő műhelybe, ezért gondoltam ez igazán tökéletes meglepetés ...

Hatékonyabb időtervezés és pozitív hozzáállás
Hatékonyabb időtervezés és pozitív hozzáállás

jazmin-quaynor-392995-unsplash.jpgA Pszichoforyou online magazin jóvoltából volt szerencsém két nagyon inspiráló TEDx videót megnézni az új év első napjaiban. Az egyik Laura Vanderkam: Az eltűnt idő nyomában.

Azt hiszem nem vagyok vele egyedül 2 gyermekes dolgozó anyaként, hogy állandó időhiányban szenvedek. Rettenetesen frusztrál néha, hogy annyi mindent szeretnék csinálni (például több könyvet elolvasni, több cikket írni, több online tanfolyamot végignézni, több minőségi időt ...

A Facebook gyógyír mindenre?
A Facebook gyógyír mindenre?

marc-schafer-631509-unsplash.jpgElőre bocsátom, hogy nem vagyok Facebook ellenes. Szerintem a közösségi oldalt lehet okosan is használni, a megfelelő módon és a megfelelő keretek között.

Meglepődve tapasztalom azt, hogy milyen sokan írják ki gondjukat, problémájukat a Facebookra, mintha az megoldaná a helyzetet. Összevesznek valakivel vagy megsértődnek valamiért és kiírják a Facebookra, hogy mit éreznek, ahelyett, hogy leülnének az illetővel és tisztáznák, megbeszélnék a helyzetet. Egy ...

Gyorsan elkészíthető receptek az ünnepekre
Gyorsan elkészíthető receptek az ünnepekre

miroslava-456983-unsplash.jpgKözelednek az ünnepek és sokan már az ajándékvásárlással és a karácsonyi menü összeállításával vagyunk elfoglalva. Én már évek óta igyekszem olyan recepteket keresni, amelyek gyorsan és egyszerűen elkészíthetők, mert nem akarok fél napot a konyhában állni. Most lehet, hogy megköveznek a gasztrobloggerek, de én főzés helyett inkább a családdal vagyok és igyekszem minél rövidebbre fogni a konyhában töltött időt. Persze az is szép dolog, ha valaki ...

Közös élményt ajándékba a sok tárgy helyett
Közös élményt ajándékba a sok tárgy helyett

rawpixel-445788-unsplash.jpgEmlékszem, hogy körülbelül 1 éve mit szenvedtem, hogy kitaláljam, milyen ajándékokkal lepjük meg a gyerekeket az egész család nevében.

Nálunk nehezített a helyzet, mivel mindkét gyereknek ilyentájt van a névnapja és a szülinapja is. Ehhez jön még a karácsony is. Nálunk a család mindig rám bízza, hogy én szerezzem be az ajándékokat, mert én tudom legjobban mire van szüksége a gyerekeknek. Hát igen, én tudom, vagy mégsem?! Amikor már a sokadik játékot ...

"Én-idő" fontossága a mindennapokban
"Én-idő" fontossága a mindennapokban

simon-migaj-471526-unsplash.jpgAz írás egy velem készült interjú arról, hogy miért fontos a mindennapokban időt szánni önmagunkra és a kikapcsolódásra. Íme az írás, ami egy országos lapban jelent meg ma:

Addig megyünk amíg bírjuk

Karrier, család, barátok, háztartás – ez teszi ki egy átlagos ember napját.  Sokszor pihenésre sincs időnk, vagy legalábbis csak kevés. Pedig ez nem jó sem a mentális sem a fizikai egészségünkre nézve. Sőt vannak olyanok is, akik addig mennek, amíg a ...

TedX Danubia ajánló
TedX Danubia ajánló

img_20181113_122623.jpg

Tegnap volt szerencsém eljutni végre élőben a TEDx Danubia konferenciára. Már korábban is sok pozitívumot hallottam erről a rendezvényről, de élőben sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Egész este, sőt még ma reggel is a hatása alatt voltam. Fantasztikus előadók és témák, profi szervezés, jó hangulat, sok-sok inspiráció, ha pár szóval szeretném összefoglalni.

Szinte az összes előadás magával ragadott, de volt néhány, ami különösen nagy ...

Egy mosoly ereje
Egy mosoly ereje

Ez a videó egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet: a mosoly és a pozitív visszajelzés erejére. Nagyon sok embernek fontos ez, hogy megdicsérjék, vagy csak kedvesen, barátságosan szóljunk hozzá pár szót és mosolyogjunk. Be tudja aranyozni a napjukat. És annak is aki adja a visszajelzést, hiszen jó érzés adni, jót cselekedni. Átadni a helyet egy buszon, előre engedni valakit a sorban, megdícsérni valaki frizuráját, ruháját, nagyon sokat tud adni.

...

Elég jó anyák

Önismeret és lelki egyensúly keresése az anyaság mindennapjaiban. Tippek elég jó anyáknak a harmónia megteremtéséhez.

Friss topikok

Címkék

ajándék (2) ajándékozás (3) ajánló (14) angyalszülő (1) anya (25) asszertivitás (8) asszertív kommunikáció (9) balaton (1) Bart István (1) beszélgetés (1) bohemian rhapsody (1) bohém rapszódia (1) buék (1) burnout (1) coaching (1) család (16) dícséret (4) digitális szülő (1) digitális világ (1) digitalizáció (1) dondoli (1) dr csepeli györgy (1) együttműködés (6) elengedés (2) életközepi fordulópont (1) életközepi válság (1) életút (1) életút tanácsadás (1) életvezetés (1) életvezetési tanácsadás (1) elismerő szavak (6) élmények (10) elmúlás (1) energia (4) énidő (14) extrememan (1) facebook (1) Familypark (1) feedback (1) feltöltödés (13) Fertő-tó (1) freddie mercury (1) garda tó (1) gyerekek (28) gyermekhalál (1) gyermeknevelés (5) gyermekszületés (1) gyors receptek (1) halál (1) halottak napja (1) harmónia (28) hatékonyság (1) házasság (2) hodász andrás (1) hpv oltás (1) hulladékgyűjtés (1) huzavona (1) ideál (1) időtervezés (1) infuencerek (1) inspiráció (7) interjú (1) iskola (2) iskolakezdés (1) italy (2) jószülőség (8) kamaszok (2) karácsony (3) karácsonyi receptek (1) kerámiafestés (1) kidsnews (1) kiégés (1) klímaszakértő (1) kockulás (1) kommunikáció (3) konferencia (1) környezetvédelem (1) kreatív program (1) kutatás (1) kütyü (2) kütyüzés (2) lago di garda (1) lelki egészség (5) life coach (1) ligúr tengerpart (1) madebyyou (1) mazzanta (1) Mesepark (1) midlife crisis (1) mindenszentek (1) minőségi idő (21) mosoly (1) motiváció (3) mozi (1) nézőpontok (1) numerológia (2) nyár (3) nyaralás (3) olaszország (2) önismeret (1) online játékok (1) párkapcsolat (3) példakép (1) pihenés (3) pisa (1) positive thinking (2) pozitív hozzáállás (2) pozitív visszajelzés (5) queen (1) receptek (1) san gimignano (1) siena (1) sors (1) sorsfeladat (1) suli (1) számmisztika (1) szeretet (14) szeretetnyelv (14) szívességek (1) szülőség (10) szünidő (8) tedx (4) tedx danubia (3) teljesen idegenek (1) tervezés (1) testbeszéd (1) testi érintés (3) test és lélek (30) tippek Balatonon (1) tirrenia (1) titkok (1) történetek (1) toszkána (1) újrahasznosítás (1) ünnepi receptek (1) utazás (2) útitippek (2) válság (1) Versenysport (2) vidámpark (1) virtuális világ (1) visszajelzés (3) vloggerek (1) volterra (1) x-mas (3) youtube (1) z generáció (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása