Elég jó anyák

Szellemi táplálék az anyaság útvesztőjében


A Facebook gyógyír mindenre?
A Facebook gyógyír mindenre?
Lelki problémák megosztása a közösségi oldalakon

Előre bocsátom, hogy nem vagyok Facebook ellenes. Szerintem a közösségi oldalt lehet okosan is használni, a megfelelő módon és a megfelelő keretek között. Meglepődve tapasztalom azt, hogy milyen sokan írják ki gondjukat, problémájukat a Facebookra, mintha az megoldaná a helyzetet. Összevesznek…

TedX Danubia ajánló
TedX Danubia ajánló
Egy nap teli inspirációval

Tegnap volt szerencsém eljutni végre élőben a TEDx Danubia konferenciára. Már korábban is sok pozitívumot hallottam erről a rendezvényről, de élőben sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Egész este, sőt még ma reggel is a hatása alatt voltam. Fantasztikus előadók és témák, profi szervezés, jó…

Túlélni egy gyermek halálát
Túlélni egy gyermek halálát
Miből merített erőt az édesanya, aki ezt átélte – Interjú

Halottak napján elhunyt szeretteinkre emlékezünk.  Kimegyünk a temetőbe, koszorút viszünk és meggyújtunk pár mécsest, miközben felidézzük az elhunyt emlékét. Mit érezhet az az anya, aki saját gyermeke sírját kell, hogy meglátogassa? Elképzelni se lehet ezt a tragédiát, ha nem közvetlen velünk…

Párkapcsolati dilemmák a gyermek születését követően
Párkapcsolati dilemmák a gyermek születését követően
Hogyan őrizhető meg a kiegyensúlyozott párkapcsolat a gyermek születése után?

A legutóbbi, „Az asszony meghülyült vagy megváltozott?” című bejegyzés igen nagy port kavart itt, a blogon. A számtalan, felfokozott érzelmi töltetű hozzászólás is jól mutatja, hogy milyen fontos, sokakat érintő problémakörről van szó, amiről szükséges beszélni.  Egy gyermek születése egy gyönyörű,…

Van-e élet a kütyün túl?
Van-e élet a kütyün túl?
Gondolatok a digitalizáció és a gyermeknevelés kapcsolatáról

Elkezdődött az iskola, vele együtt a sok házifeladat, tanulás, edzések. Természetesen a „kockulásra” kevesebb idő jut, és ebből aztán komoly harcok vannak nálunk, otthon. Szabályokat állítottunk fel a telefonozás és az internetezés időtartamára és a tartalomra is, de van lázadás, könyörgés és…

Számokban a sorsunk?
Számokban a sorsunk?
Sorsfeladat elemzés numerológia segítségével

A következő interjú velem készült arról, hogy az életút tanácsadás miként tud segíteni sorsunk alakításában. A interjú az Ikres anya vagyok Facebook oldalon jelent meg, íme: Néhány hete egy figyelemre méltó találkozóm volt, Balázs Mónika életvezetési tanácsadóval beszélgettünk a numerológia…

Elég jó anyák

Önismeret és lelki egyensúly keresése az anyaság mindennapjaiban. Tippek elég jó anyáknak a harmónia megteremtéséhez.

Friss topikok

Címkék

ajándék (2) ajándékozás (3) ajánló (14) angyalszülő (1) anya (25) asszertivitás (8) asszertív kommunikáció (9) balaton (1) Bart István (1) beszélgetés (1) bohemian rhapsody (1) bohém rapszódia (1) buék (1) burnout (1) coaching (1) család (16) dícséret (4) digitális szülő (1) digitális világ (1) digitalizáció (1) dondoli (1) dr csepeli györgy (1) együttműködés (6) elengedés (2) életközepi fordulópont (1) életközepi válság (1) életút (1) életút tanácsadás (1) életvezetés (1) életvezetési tanácsadás (1) elismerő szavak (6) élmények (10) elmúlás (1) energia (4) énidő (14) extrememan (1) facebook (1) Familypark (1) feedback (1) feltöltödés (13) Fertő-tó (1) freddie mercury (1) garda tó (1) gyerekek (28) gyermekhalál (1) gyermeknevelés (5) gyermekszületés (1) gyors receptek (1) halál (1) halottak napja (1) harmónia (28) hatékonyság (1) házasság (2) hodász andrás (1) hpv oltás (1) hulladékgyűjtés (1) huzavona (1) ideál (1) időtervezés (1) infuencerek (1) inspiráció (7) interjú (1) iskola (2) iskolakezdés (1) italy (2) jószülőség (8) kamaszok (2) karácsony (3) karácsonyi receptek (1) kerámiafestés (1) kidsnews (1) kiégés (1) klímaszakértő (1) kockulás (1) kommunikáció (3) konferencia (1) környezetvédelem (1) kreatív program (1) kutatás (1) kütyü (2) kütyüzés (2) lago di garda (1) lelki egészség (5) life coach (1) ligúr tengerpart (1) madebyyou (1) mazzanta (1) Mesepark (1) midlife crisis (1) mindenszentek (1) minőségi idő (21) mosoly (1) motiváció (3) mozi (1) nézőpontok (1) numerológia (2) nyár (3) nyaralás (3) olaszország (2) önismeret (1) online játékok (1) párkapcsolat (3) példakép (1) pihenés (3) pisa (1) positive thinking (2) pozitív hozzáállás (2) pozitív visszajelzés (5) queen (1) receptek (1) san gimignano (1) siena (1) sors (1) sorsfeladat (1) suli (1) számmisztika (1) szeretet (14) szeretetnyelv (14) szívességek (1) szülőség (10) szünidő (8) tedx (4) tedx danubia (3) teljesen idegenek (1) tervezés (1) testbeszéd (1) testi érintés (3) test és lélek (30) tippek Balatonon (1) tirrenia (1) titkok (1) történetek (1) toszkána (1) újrahasznosítás (1) ünnepi receptek (1) utazás (2) útitippek (2) válság (1) Versenysport (2) vidámpark (1) virtuális világ (1) visszajelzés (3) vloggerek (1) volterra (1) x-mas (3) youtube (1) z generáció (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása