Elég jó anyák

Szellemi táplálék az anyaság útvesztőjében

Van-e élet a kütyün túl?
Gondolatok a digitalizáció és a gyermeknevelés kapcsolatáról

tablet.jpgElkezdődött az iskola, vele együtt a sok házifeladat, tanulás, edzések. Természetesen a „kockulásra” kevesebb idő jut, és ebből aztán komoly harcok vannak nálunk, otthon. Szabályokat állítottunk fel a telefonozás és az internetezés időtartamára és a tartalomra is, de van lázadás, könyörgés és próbálkozás. Sok vita forrása ez a téma és a környezetemben azt látom, hogy nagyon sokan küzdenek ezzel a problémával.

Ezért gondoltam körbe kérdezek pár anyukás csoportban, hogy kinek milyen bevált trükkje van arra, hogy miképp lehet ezt egyensúlyban tartani? Hogyan lehet a legjobban együttműködni a gyerekekkel és miképp lehet őket motiválni, hogy betartsák a szabályokat?

A nagy többség szabályokat állít fel, mikor mennyit lehet kütyüzni és a szabályok módosulhatnak menet közben, amit a gyerekkel közösen megbeszélnek. Vannak páran, akik teljesen szabad kezet adnak a gyermeknek, ez inkább nagyobbak esetében jellemző, de nyilván őket nehezebb is szabályozni már. A válaszok között előfordul az is, hogy hétköznap nem engedélyezett, csak hétvégén és a jó cselekedetekért járhatnak további bónuszidők. Nyomógombos telefont szinte alig használnak, hiszen sokszor az iskola is csoportokon keresztül kommunikál a tanulókkal. A 11 éves lányom iskolájában is sokszor kapnak olyan feladatot, amihez interneten kell információt gyűjteni, vagy prezentációt készíteni. Ezeknek a készségeknek az elsajátítása a mai világban alapvető fontosságú.

Az is megállapítható, hogy korosztályonként és nemenként is vegyes a kép. A fiúkat jobban vonzzák az online játékok, ahol egymással tudnak a virtuális térben bandázni, versenyezni, valamint a kedvenc vloggerek követése. A lányok inkább youtube videókat néznek, jó esetben valamilyen kreatív ötleteket bemutató videót, rosszabb esetben olyan vloggert, akinek túl sok értelmes mondat nem jön ki a száján. Sajnos voltam már ilyennek fültanúja. Persze ebben is nagy különbségek vannak. Én nem vagyok túl jártas ebben a témában, de Fülöp Hajnalka digitális család szakértő szerint „az online világban szerzett élményeiket meg kell ismernünk, beszélgetnünk kell velük erről, figyelmesen meg kell hallgatnunk. A tiltás nem vezet semmi jóra. A megkérés, a tudatosítás, a jó példa, a digitális alkotások, az átbeszélés, a keretezés, az együtt töltött minőségi idő: ezek mind csodafegyverek”.

Megfogadva Hajnalka tanácsát, én is ráveszem magam, hogy megnézzek pár vloggert, hogy megismerjem miért, kiért rajonganak a gyerekeim, mi motiválja őket, hogy kövessék az adott személyt.

Az idei évben díjazták is a legjobb youtubereket, ebben a cikkben találhattok ajánlást hozzájuk. Ezenkívül még ezen az oldalon vannak összegyűjtve a legjobb vloggerek, itt is érdemes böngészni.

És akkor pár tipp Hajnalkától és gyakorló anyukáktól:

  • Legyen idő a közös étkezésekre, ahol nincs helye a telefonnak. Ekkor mindenki tud mesélni az aznapi élményeiről. Fontos, hogy ebben mi felnőttek is példát mutassunk.
  • Különböző alkalmazások, melyek szabályozzák az időtartamot, időszakot és tartalmat.
  • Minden héten kiválaszthat a gyerek egy témát, ami aktuálisan érdekli, és ezzel kapcsolatos videót, dokumentumfilmet leválogatni közösen.
  • A reggeli ébredés utáni és alvás előtti offline "aranyóra", amikor nincs helye a telefonnak.
  • Kirándulás, társas, közös sporttevékenység, ami csökkenti az online időt.
  • A fizikai világ és a digitális világ összekapcsolása pl. egy-egy város, erdő, épület felfedezése egy sétálós alkalmazással.
  • És mindenek felett sok-sok beszélgetés erről és más témákról is.

family.jpg

A figyelem és a bizalom a legfontosabb, amit adhatunk a gyerekünknek segítségképpen. A megerősítés, hogy hozzánk bármikor fordulhat bármilyen problémájával, legyen szó szóbeli vagy az online térben elszenvedett bántalmazásról.  Szülőként segítsünk nekik kiigazodni az online világban, tanítsunk nekik hasznos dolgokat (bár sokszor ők tanítanak már minket), hívjuk fel a figyelmüket a veszélyekre is! Legyünk elég jó digitális szülők is!

További hasznos tippeket Hajnalkától itt találtok a cikkben és egy másikban itt.

Nektek milyen bevált módszeretek van az egyensúly fenntartására? Írjátok meg kommentben!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elegjoanyak.blog.hu/api/trackback/id/tr9914271525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elég jó anyák

Önismeret és lelki egyensúly keresése az anyaság mindennapjaiban. Tippek elég jó anyáknak a harmónia megteremtéséhez.

Friss topikok

Címkék

ajándék (2) ajándékozás (3) ajánló (14) angyalszülő (1) anya (25) asszertivitás (8) asszertív kommunikáció (9) balaton (1) Bart István (1) beszélgetés (1) bohemian rhapsody (1) bohém rapszódia (1) buék (1) burnout (1) coaching (1) család (16) dícséret (4) digitális szülő (1) digitális világ (1) digitalizáció (1) dondoli (1) dr csepeli györgy (1) együttműködés (6) elengedés (2) életközepi fordulópont (1) életközepi válság (1) életút (1) életút tanácsadás (1) életvezetés (1) életvezetési tanácsadás (1) elismerő szavak (6) élmények (10) elmúlás (1) energia (4) énidő (14) extrememan (1) facebook (1) Familypark (1) feedback (1) feltöltödés (13) Fertő-tó (1) freddie mercury (1) garda tó (1) gyerekek (28) gyermekhalál (1) gyermeknevelés (5) gyermekszületés (1) gyors receptek (1) halál (1) halottak napja (1) harmónia (28) hatékonyság (1) házasság (2) hodász andrás (1) hpv oltás (1) hulladékgyűjtés (1) huzavona (1) ideál (1) időtervezés (1) infuencerek (1) inspiráció (7) interjú (1) iskola (2) iskolakezdés (1) italy (2) jószülőség (8) kamaszok (2) karácsony (3) karácsonyi receptek (1) kerámiafestés (1) kidsnews (1) kiégés (1) klímaszakértő (1) kockulás (1) kommunikáció (3) konferencia (1) környezetvédelem (1) kreatív program (1) kutatás (1) kütyü (2) kütyüzés (2) lago di garda (1) lelki egészség (5) life coach (1) ligúr tengerpart (1) madebyyou (1) mazzanta (1) Mesepark (1) midlife crisis (1) mindenszentek (1) minőségi idő (21) mosoly (1) motiváció (3) mozi (1) nézőpontok (1) numerológia (2) nyár (3) nyaralás (3) olaszország (2) önismeret (1) online játékok (1) párkapcsolat (3) példakép (1) pihenés (3) pisa (1) positive thinking (2) pozitív hozzáállás (2) pozitív visszajelzés (5) queen (1) receptek (1) san gimignano (1) siena (1) sors (1) sorsfeladat (1) suli (1) számmisztika (1) szeretet (14) szeretetnyelv (14) szívességek (1) szülőség (10) szünidő (8) tedx (4) tedx danubia (3) teljesen idegenek (1) tervezés (1) testbeszéd (1) testi érintés (3) test és lélek (30) tippek Balatonon (1) tirrenia (1) titkok (1) történetek (1) toszkána (1) újrahasznosítás (1) ünnepi receptek (1) utazás (2) útitippek (2) válság (1) Versenysport (2) vidámpark (1) virtuális világ (1) visszajelzés (3) vloggerek (1) volterra (1) x-mas (3) youtube (1) z generáció (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása