Elég jó anyák

Kezembe akadt egy könyv, a Mit kezdjünk a hisztivel? című, mely hasznos ötleteket ad arra vonatkozóan, hogy tudjuk a hétköznapokat élhetőbbé tenni, kezelni a gyermekünk dühkitöréseit, a felmerülő problémákat.

Senki nem tökéletes, követünk el hibákat, de a lényeg, hogy ezekből tanuljunk és lépésről lépésre tudjunk rajta változtatni.

Én gyakran kétségbeesek, ha nem tudom kellő higgadtsággal és türelemmel kezelni ezeket a helyzeteket, de amikor sikerül, akkor nagyon büszke vagyok magamra és látom a fényt az alagút végén. Örök tanulás ez, azt hiszem sose lesz tökéletes, de törekszem rá, hogy mindig jobb legyen.

Íme pár tipp, hogy mivel javíthatunk ezen:

1. Törekedjünk rá, hogy minél jobban megfigyeljük gyermekünk reakcióit, viselkedését. A hétköznapokban alig jut idő egymásra, szinte elrepülnek a napok, de például vacsora közben tudunk erre időt szakítani, amikor mindenki odafigyel a másikra, megoszthatja örömét, bánatát. Sokszor nehéz a számos feladat, hétköznapi program mellett időt szakítani a komoly beszélgetésekre, azonban nagyon fontos az aktív figyelem. Még ha nem is lehet minden alkalommal hosszasan elbeszélgetni a gyermekekkel, azonban számos alkalom adódik arra, hogy legalább a legfontosabb kérdésekről rendszeresen meghallgassuk őket. Mi például sokszor utazás közben szoktunk megbeszélni problémákat, másrészt lefekvés előtt szakítunk erre időt mindkét gyerekkel. Ha nem is minden este, de hetente többször vagy amikor a helyzet megkívánja.
2. Teremtsünk valódi kapcsolatot vele: amikor még kisebb a közös játék vagy meseolvasás révén tudunk kapcsolódni. Nagyobbakkal már inkább beszélgetés révén, de a közös társasjátékozás is még mindig működik. De volt olyan is, amikor közösen olvastunk egy könyvet bátor nőkről, lányokról, most például egy kamaszodásról szóló könyvet kezdtünk el közösen feldolgozni. Ja és persze a családi mozizás is nagy sláger mostanában, csak találjunk olyan filmet, ami mindenkinek tetszik és még nem láttuk huszonötször. :)
3. Segítsünk neki, ha elakad valamiben: találjunk neki olyan tevékenységeket, amiben sikerélménye van és segítsünk neki akár mi magunk, akár külső segítséggel, ha valamiben elakadt. Mi azt is sokszor elmondjuk nekik, hogy nem lehet valaki mindenben tökéletes és nem is kell annak lenni. Van, akinek a matek megy jól, van, akinek a nyelvek, lényeg, hogy találja meg, hogy ő miben jó és arra koncentráljon.
4. Bátorítsuk, biztassuk akármilyen apró lépést is tesz meg a siker útján, ezzel is jelezve, hogy észrevettük a fejlődését és megerősítjük, hogy jó úton halad.
5. Derítsük ki, hogy mi a valódi szükséglete, ha problémásan viselkedik. Ha sikerül ezt feltárnunk és elkezdünk ezen dolgozni, akkor a problémás viselkedés is mérséklődik vagy jó esetben megszűnik. A szeretetnyelvek is sokat tudnak ebben segíteni. Ha sikerül feltölteni a gyermek érzelmi tankját, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb lesz, hiszen a szükségletei ki vannak elégítve.
6. Fejlesszük gyermekünk és saját önkontrollunkat is. Nálam is előfordul, hogy nem tudom megőrizni a hidegvérem és kiabálok, de utána mindig bocsánatot kérek és megbeszéljük, hogy ki hogy viselkedett és kinek hogyan lehetett volna helyesen viselkednie. Ha mi példát mutatunk ebben, akkor ők is a jó példát tanulják meg. Az asszertív kommunikáció alkalmazása sokat segít ebben. Én erre buzdítom a gyerekeket is, hogy ha valaki megbántja, arra nem az agresszió a válasz, hanem hogy fejezze ki az érzelmeit, mondja el őszintén, hogy mi esett neki rosszul. Én azt tapasztalom, hogy ez működik nálam és náluk is.
7. Rugalmasan alkalmazkodunk a gyermek fejlődéséhez: kell egyfajta határozottság és keretek kialakítása, ami adott esetben a gyermekkel megbeszélve változtatható. A túlzott szigornak vagy a túlzott engedékenységnek se vagyok híve, a kettő között jó megtalálni az arany középutat és ehhez kellenek a keretek. Ettől a gyermek is biztonságban érzi magát, tudja mikor mire számíthat. Szerencsére nálunk, a férjemmel is működik az a kiegyensúlyozó reflex, hogy ha az egyikünk túl szigorú, a másik kívülállóként rálát a helyzetre és jelzi, ha elvetjük a sulykot.
8. Fejlesszük az empatikus készségeit: például, amikor megpróbálunk rávilágítani arra, hogy mit gondol, mit érezhet a megbántott fél és ő, hogy érezné magát ellenkező helyzetben. Ideértem azt is, hogy veszekedés után bocsánatot kérünk egymástól és megbeszéljük, hogy mi történt. Én bízom benne, hogy hosszútávon ennek meglesz az eredménye.
9. Ápoljuk a kapcsolatot a gyermekünkkel: ha valami konfliktus közénk áll, ne tartsunk sokáig haragot vele, mert az senkinek nem jó. Én annak a híve vagyok, hogy nem fekszünk le haraggal. Vagy legalább másnap reggel tiszta fejjel megbeszéljük a problémát.
10. Legyünk nagyon türelmesek és a fontos dolgokra koncentráljunk. Ne csináljunk bolhából elefántot. Az olyan kérdésekben, amik nem életbe vágóak, ne csináljunk problémát. Gondoljunk arra, hogy megéri-e ragaszkodni egy adott dologhoz, aminek a jelentősége elenyésző és ezzel elmérgesíteni a kapcsolatot. Én is hajlamos vagyok dönteni olyan kérdésekben, amit rá kellene hagynom a kiskamaszomra, de szerencsére egyre gyakrabban észreveszem magam és igyekszem korrigálni ezt.

A gyermek az élet ajándéka, egy olyan kapocs, ami életünk végéig velünk marad, ezért vigyázzunk rá, ápoljuk. Természetes, hogy botladozunk ezen az úton. Ne ostorozzuk magunkat, ha valamit nem jól csináltunk, törekedjünk a javítására. Nehéz munka ez, de megéri a befektetett energia!