Elég jó anyák

Előre bocsátom, hogy nem vagyok Facebook ellenes. Szerintem a közösségi oldalt lehet okosan is használni, a megfelelő módon és a megfelelő keretek között.

Meglepődve tapasztalom azt, hogy milyen sokan írják ki gondjukat, problémájukat a Facebookra, mintha az megoldaná a helyzetet. Összevesznek valakivel vagy megsértődnek valamiért és kiírják a Facebookra, hogy mit éreznek, ahelyett, hogy leülnének az illetővel és tisztáznák, megbeszélnék a helyzetet. Egy biztos: a Facebook nem fogja megoldani az alapproblémát, az őszinte, tiszta kommunikáció hiányát.

Elgondolkodtam, hogy vajon mi lehet a motiváció ebben a helyzetben. Nyilván egyrészt az, hogy itt találok embereket, akik együtt éreznek velem és esetleg közösen is tudjuk szidni azt a harmadikat. Ez megerősít, hogy én vagyok a jó, a másik pedig nem. Lehet, hogy abban a pillanatban ez megnyugvást ad, de hosszútávon keserűség marad bennünk, ha nem beszéljük meg a problémákat.

Másrészt, ha az is olvassa, aki a bosszúságot okozta, még jobb, mert nem kell a szemébe mondanom, csak utalok rá és abból majd érteni fog. Hát az a rossz hír, hogy nem mindenki ért a célozgatásokból és nem is biztos, hogy magára veszi. Így ebben sem fogunk 100%-os megnyugvást kapni. Marad a bizonytalanság, hogy olvasta-e a bejegyzést, ha igen, vajon vette-e az adást és elgondolkodik, esetleg bocsánatot kér-e majd. Mondjuk, ha valaki velem szemben próbálná ezt a módszert alkalmazni, akkor valószínűleg megvárnám, hogy esetleg megkeres, hogy beszéljük meg a problémát vagy én magam kezdeményezném a beszélgetést, de nem a Facebookon üzengetnék ennyi ember előtt. Senkinek semmi köze ehhez a helyzethez, csak annak a két embernek.

Akkor miért nem egyszerűbb egymás között megbeszélni? Nyilván ehhez bátorság kell, hogy valakinek a szemébe mondjam, ha nem értek egyet, vagy kifejezzem az érzéseim, hogy megbántottak. Azt hiszem ez utóbbi a legnehezebb, hiszen szüleink és talán még a mi korosztályunk is ebben szocializálódott, hogy keménynek kell lenni, ne mutassuk ki az érzéseink, mert akkor gyengének gondolnak majd minket. Szerintem meg pont az a gyengeség, ha valaki nem vállalja fel az érzéseit, nem mondja el őszintén mi bántja. Ekkor jön az, hogy vagy magába fojtja és puffog, esetleg másnak panaszkodik akár élőben, akár a Facebookon.

Pont tegnap este a 10 éves lányom mondta ezt: ha valaki nem sír és nem mondja el a bánatát, akkor megbetegszik, ha kimondja, akkor meggyógyul a lelke. Ezt a tanárnénijük mondta nekik a Kincskereső Kisködmön feldolgozása közben és annyira gyönyörű gondolat, hogy teljesen meghatódtam, ahogy ezt elmesélte. Másrészt meg büszke is voltam, hogy egy ilyen nemes gondolat ragadt meg benne a legjobban. Azt hiszem, ezt nevezem én tanításnak: az életre nevelést. Azt, hogy miképp kezeld a problémáid feldolgozását. Erre szoktam én is bátorítani őket. Múltkor is, amikor valamelyik barátnőjével összevesztek és nagyon szomorú volt. Mondtam, hogy mondja el neki, hogy mennyire rosszul esett neki az a dolog, amin összevesztek és ha megpróbál szeretettel közelíteni hozzá, meglátja, kibékülnek. És így is lett, másnap mosolyogva jött haza, hogy minden rendben van! Ha egy 10 éves képes rá, akkor mi is! Fontos, hogy példát mutassunk ebben a gyerekeknek, mert, ha tőlünk azt a mintát látja, hogy magunkba fojtunk mindent, esetleg – a másik háta mögött – világgá kürtöljük, akkor ő is ezt fogja csinálni és akkor biztos nem lesz egészséges a lelke, vagy akár meg is betegszik, ahogy a tanárnéni is mondta.

És mik azok az eszközök, amik ebben segítenek nekünk? Nekem a szeretet nyelvek és az asszertív kommunikáció segít, írtam is több cikket ezekben a témákban és higgyétek el, hogy működik!

A másik fontos dolog a bátorság, hogy oda merjünk állni valaki elé és őszintén beszéljünk az érzéseinkről. Próbáljátok kisebb dolgokban és a családotok körében alkalmazni és ahogy ráéreztek, tudjátok bővebb körben és nagyobb dolgokra is használni.

És a legfontosabb a szeretet! Ez most karácsony tájékán felerősödik. De ne csak ekkor éreztessük a másikkal, hogy fontos nekünk, hanem amikor csak tudjuk az ő szeretetnyelvén fejezzük ki, hogy fontos számunkra! Egy életünk van, ezt kell a lehető legjobban és legboldogabban élni, ne pedig keserűséggel és méreggel a szívünkben tegyük! És ne a Facebookot használjuk, mint kommunikációs csatornát, hanem az élőszót, sokkal hatásosabb lesz!

Gondolkodjatok el, hogy kik azok, akikkel valamilyen megoldatlan problémátok van és tegyetek egy próbát a konfliktus rendezésére. Biztos vagyok benne, hogy neki is és nektek is örömet fog okozni, ha sikerül kibeszélni. Mi lenne nagyobb ajándék most karácsonykor, mint a saját figyelmed, megértésed, szereteted a másik iránt!

Nagyon boldog, békés, szeretetteljes ünnepeket kívánok!